Méhek nélkül kihal az emberi faj?

Szerző:
Méhek? Ha azt mondom méhek, a legtöbb embernek az a butaság jut az eszébe, hogy “óóó a kis dögök csípnek”. Sokan elfelejtik vagy egyszerűen nem veszik tudomásul, mekkora fontos szerepük is van.
Miért hasznosak a méhek?
Zöldség-és gyümölcsöskertjeink nem teremnének méhek nélkül és virágaink sem tudnának új életet adó magvakat hozni. A mézelő méh pedig rengeteg olyan anyagot gyűjt vagy termel, melyeket az emberiség ősidők óta fogyaszt illetve alkalmaz (pl. az élelmiszeriparban, a gyógyszeriparban vagy a vegyiparban).
Kis útmutató a méhekről
– Valamennyi dolgozó nőnemű.
– Egy méh 3 – 6hétig él.
– A mézelő méh 30 virágot tud egy perc alatt beporozni.
– Tánccal komunikàlnak egymással.
– 2 kg méz összegyjtéséhez egy méhnek oda-vissza meg kellene tennie a Föld-Hold távolságot.
– Egyszerre csak egyféle virágot látogatnak.
– A méhkirálynő egy nap akár kétezer petét is lerakhat.
– 20 – 25km/h sebeséggel repülnek.
– Egy teáskanálnyi virágpor összegyüjtéséhez egy méhnek napi 8 órát kellene dolgoznia egy hónapon keresztül.
Ahogy Albert Einstein állította …
“Ha a méhek eltűnnek a Föld színéről az emberi faj csupán négy évvel éli túl.” Ezt Albert Einstein 1924-ben állította, amivel több tudós is egyetértett. Saját érdekünk, hogy védjük e hasznos kis segítőtársainkat.
A mézről
Folyékony arany avagy a méz. A mézről bebizonyosodott, hogy számos betegség tüneteit megszünteti vagy enyhíti, mint például a hasmenést vagy az emésztési panaszokat, különböző fertőzéseket, fekélyeket és számos más betegséget is. A méznek baktériumölő hatása is van, így gyógyíthatja a torokgyíkot, húgyuti fertőzéseket, de a tüdőgyulladást is. A méz a gyógyhatását antibakteriális és vízvisszatartó tulajdonságainak köszönheti. Ezen kívül ez az édes csoda még a koleszterinszintet is csökkenti. A méz a fejfájást is képes csökkenteni, növeli a szerotonin szintet, ami természtes fájdalomcsillapítóként hat.
Méz és a diéta?
Ez egy örök “dilemmakérdés” marad. Nagyon hasonló a gyümölcs és diéta pároshoz. Amit annyit jelent, hogy igen, nagyon sok benne a vitamin és ásványi anyag, sok pozitív hatással van a szervezetre. De ott az a csúnya DE. Tehát diétánál, fogyásnál óvatosan kell vele “bánni”, de egészségünk érdekében szinte tilos elhagyni. Mint minden másban, itt is fontos az okos kombináció és időzítés.

Személyi edző – SAKFST 1. szint; fekete öves karate edző – 1. dan; szlovák karate bajnok; C kategóriás bíró; több országos és nemzetközi sikeres versenyző; szlovák rekorder; városi kitüntetett sportoló; legjobb versenyzői cím Nyílt Cseh Bajnokságról
Kapcsolódó bejegyzések

Személyi edző – SAKFST 1. szint; fekete öves karate edző – 1. dan; szlovák karate bajnok; C kategóriás bíró; több országos és nemzetközi sikeres versenyző; szlovák rekorder; városi kitüntetett sportoló; legjobb versenyzői cím Nyílt Cseh Bajnokságról
