Kövess minket

Egy órás futás története

Futás

Edzések

Egy órás futás története

Egy órás futás története

Futás?

Hogy miért is menjünk futni? Tudjuk, hogy jó, mint fizikailag, mint lelkileg, tudjuk, hogy a szívizmot erősíti, légzést, imunrendszert, lábizmokat, hogy nem kerül pénzbe, hogy nagyon sokban tud segíteni a fogyásban vagy kondíciónövelésben. Mégis sokan tologatják maguk előtt ala „majd holnap” vagy nem is gondolkodnak róla.

Futás saját érzéseimen keresztül

Kiskorom óta sportolok. Valahogy a futás mindig főszerepben játszott. Hogy miért is? Hát pont azért, amiket az elején felsoroltam. Karatéztam, mégis futás egy alapedzésnek számított. Nem is fogom sorolni az előnyeit, inkább elmesélném a mai egy órás futásom érzéseit.

Próbálok x kilót elérni, ezért tudom, hogy benne kell maradnom a napi deficitben. Tudtam, hogy mai nap többet ettem a kelletténél, ezért „muszáj“ volt estére bevinnem egy órás edzést. Mivel kis imunrendszer-gyengülés után vagyok, ezért nem akartam stimulánst és kemény edzést. Ezért hát maradt a futás. Tudom, hogy a futás hatékony és egy óra alatt leégetek + – 500 kcal. Gondolván, számolván ? benne lennék a napi deficitben.

Mai étkezésem tartalmazott szénhidrátot, fehérjét, zsírt, vitaminokat és ásványi anyagokat. Gondoltam, nem szabadna semmi gondnak lenni. Szénhidrátot ma felvittem 3 grammra/kg, fehérje csupán 1g/kg és zsírt 2 g/kg. Ez egy olyan kombináció, hogy egy kiadós edzéshez elégséges. Zsírt főleg dióféle és keserű csokoládé formában vittem be, ezért nem szabadna befolyásolni edzésformám.

Nekiugrottam.

FutásElső tíz perc  ugye bemelegítésről szólt, mégis az egész egy óra alatt ez telt a legjobban, szinte jólesett a futás, rendesen örültem neki. Kb 20 percnél voltak kisebb nehézségek, az ebéd utánérzését éreztem elég komolyan … ha gyengébb vagyok, lehet leülök, hazamegyek lezuhanyzok és megyek aludni. De kiskorom óta karatézom, van mögöttem pár edzés, gondoltam átmegy vagy átszenvedem. Kb 30 percnél így is történt, átment, lehet zenének is köszönhetően, de új erőre kaptam. Kb 40 percig, mintha én lettem volna a világ megmentője ?. Erről már bizonyára hallottatok, lehet át is éltétek, ez az ún. „futóeufória“, amikor a boldogsághormon érzete jelentkezik. Több hormon is befolyásolhatja ezt. Kutatók próbálják felfedzeni ennek okát, lehet az izmokban fellépő fájdalom elviséhez termelődő hormon, vagy a hő megemelkedésétől jön elő ez az érzet .. lényeg, hogy ez tényleg van.

Másik „boldogsághormon“, az edzés utáni érzet. Hogy lefutottál egy órát és tettél egy hatalmas lépést egészséged, kondíciód és fogyásod érdekében.

Eredmény

504 kcal -, átlagsebesség 7´24 min/km, 8,1km/h, 8,24 km, 131 átlag szívritmus.  Amint látjuk semmi versenyeredmény,  csupán az egészségemért és jókedvémért tettem. Ja meg a kilók :). Semmi izomfájdalom nem volt. Fontos volt csak a motiviációt tartani végig az egy órán keresztül. Jó tanács: legyen célod és vidd mindig végig ezt az edzéscélodat!

Tovább olvasom...
Neked ajánlott:

Személyi edző – SAKFST 1. szint; fekete öves karate edző – 1. dan; szlovák karate bajnok; C kategóriás bíró; több országos és nemzetközi sikeres versenyző; szlovák rekorder; városi kitüntetett sportoló; legjobb versenyzői cím Nyílt Cseh Bajnokságról

Hozzászólás

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Ajánló: Edzések

Fentre
%d bloggers like this: